a het lezarasa

a tegnap este szokasosan kezdodott. elmentunk a szokott helyre, kikertuk a szokasos kortesort. aztan valahogy jobban csuszott, mint maskor, olyan ivos hangulatban voltam, na. aztan a nagy hidegre valo tekintettel k hozott egy-egy tequilat, vedoital gyanant. amikor rovidet iszol egy jobb helyen, az mindig olyan kellemetlen. (kiveve, ha az magyarorszagon van, es mondjuk a borkostolas es a vacsora kozott felsorakoztatnak 30 fele kulonbozo palinkat, csak kosotolokent, hogy meghozza az etvagyat...de ez most egeszen mas volt.) szoval tequila. puccos hely, igy a so kizarolag soorlobol erheto el. kesz szerencse, hogy ott meg nem tartok, hogy egyedul tequilazzak gordon ramseynel, mert kivitelezhetetlen lenne. a somalomhoz ket kez kell, ugye. de ha te tortenetesen epp a kezfejedre szeretned juttatni a natrium-kloridot, akkor kell egy masik ember, aki oda orli neked. igy megsoztuk egymas kezet kval, ami utan az asztal fele uszott a soban. hat vessenek magukra. hogy nem gondolnak a szerencsetlen megfaradt nannykre, akik tequilaval szeretnenek vegetvetni az egesz heti szenvedesnek. mindenesetre biztosan nagyon viccesen mutattunk. ott is vicces volt, de igy utolag, talan meginkabb az. aztan valahogy hazatamolyogtunk (vagyis, csak a magam neveben nyilatkozhatok, remelem k is epsegben megtalalta a helyes utat). aztan kidoltem. arrol nem nagyon vannak emlekeim, hogy hogyan zajlott a pizsibeoltozes, villanylekapcsolas. szerintem mar ekozben is alhattam. aztan ma reggel (menetrend szerint fel7kor felebredtem), orakig forgolodtam, hogy nem tudok aludni, mert faj a fejem, nem tudok felkelni, mert gyenge vagyok, es hanyingerem van. igy a csodalatos fashion es lifestyle musorokat nezem a tvben, meg persze blogolok.

pedig masnom kene es 15 kiloba bepakolni azt, ami hazakivankozik. van egy csomo minden, amirol nem tudom, vigyem-e haza, egyaltalan mit kezdjek vele. kinek adjam, adjam-e valakinek. ugyhogy a tuneti kezeles, jelentem jol sikerult, volt egy kitorlos este, de sok szar meg ott ul a nyakamban es keszul osszenyomni, ahogy hazamegyek...