elment...

fel eve lesz holnap, hogy itt vagyok. msn-rol, facebookrol, email-ekbol ertesultem terhessegekrol, kisbabakrol, hazassagokrol, szakitasokrol, es halalokrol. elsokent az egyik tengeri malacunk koltozott az orok malacmezokre, majd kovette Manocska, a vilag-leggyomoszolni-valobb-pocaku-jovialis-orgeura, majd vegul tegnap a Nagyapam.
tiz perce sincs, hogy megtudtam. egyelore meg ott tartok, hogy nem, nem, nem lehet, hogy pont o, aki 94 evesen oltonyt hordott otthon, aki egy par eve meg vigan jart kaszalni a balatonra, pont o, aki a tarkanyi-unokak orok peldakepe volt...
csak ulok itt, potyognak a konnyeim, es nem tudom magam szembesiteni a valosaggal, hogy ez az elet rendje... mert milyen rend ez? hogy mindenkinek meg kell halni? hisz meg boldogan ujsagolta egy honapja, hogy ha betolti a 95-ot, akkor o kap 95 ezer forintot az onkormanyzattol. en pedig nevetve konstataltam, hogy hat, akkor mar csak ezert is, mindenki meglassa o igenis be fogja tolteni a buvos 95-ot.
mielott kikoltoztem, bucsuzoul megjegyezte, hogy ez lesz az utolso alkalom, hogy talalkozunk. aztan vegulis nem lett igaza, mert meg ketszer lattam...
temetes sem lesz. a havait a dunaba szorjak, Nagyanyam keresere. bucsoztato sem. ez annyira az apam agara vall! mert, ha nem beszelunk rola, akkor talan nincs is... pedig igenis szukseg van szertartasra, bucsura, nem csak az o meltosaga miatt, hanem az itthagyottak erdekeben is. nekem szuksegem lenne ra, hogy meg tudjak neki koszonni mindent. hogy el tudjak tole bucsuzni. innen felfoghatatlanul messze van minden. a halala is. egyelore.