veszteseg

az utobbi 2 evben olyan sok veszteseg ert, hogy az "oszinte reszvetem!" nem csupan egy kozhely a szambol.
most tudtam meg, hogy egy volt osztalytarsamnak, hatalmas kuzdelemben maradt alul az anyukaja. minden az erettsegi utan kezdodott, en mindent csak masodkezbol tudtam, viszont izgultam, nyomon kovettem, alfaban kuldtem a pozitiv megerositest, hogy "meggyogyul!" (szkeptikusok forduljatok el, nyugodtan). sokaig kuzdott, megprobaltak mindent. ep esszel felfoghato terapiakat es ep esszel nevetni valo dolgokat is. hittek, remeltek, es vartak a csodat. majd a csoda elmaradt. legalabbis az ittmaradtak szamara. d anyukaja elment.
valoszinuleg d ra sem almodik, hogy engem mennyire megisel. igaz irtam neki egy rovid uzenetet, igyekeztem olyanokat mondani, amit en is szerettem volna hallani, peldaul tavalyelott majusban. ami nem csak az ures tekintetekbol arado "reszvetem", es a helyzetet-kezelni-nem-tudo kinos sorok egyike. remelem sikerult.
remelem neki is sikerul feldolgozni a feldolgozhatatlant.