...

kicsit kezd elegem lenni abból, hogy egyfolytában dolgozom. ráadásul faszán kezdek beteg lenni. fáj a torkom és köhögök, de ugye ez nem is olyan meglepő, ha a másfél hete taknyos gyereket nem visszük el orvoshoz, de még az orrát se töröljük rendesen és nem szólunk rá, hogy tüsszentéskor tegye a kezét a szája elé, mert különben szétspriccelnek a bacik. szedhetem én a vitamint meg ihatom a neocitrant, ha napi 24 órában kapom a vírust. gyanítom, hogy o.nak kinéz egy jó kis arcüreggyulladás(ha már nem az van neki), hallom a hangján, hogy fel van telve cuccal az arcürege, plusz az sem szokott jó jel lenni, ha reggelente zöldet fújatok ki vele az orrából. mert hiába van már egy órája ébren a gyerek, ha az anyja annyira nem képes, hogy az éjjel odaszáradt trutyit letörölje a csemetéje arcáról. oda se neki. végülis nem olyan nagy dolog, elvégre majd jobban lesz a gyerek. egyszer biztosan. főleg, ha nem csak egy vékony pulcsit adunk rá a reggeli csípős időben.
komolyan, ebben a kurva házban egyedül engem érdekel valamennyire, hogy hogy vannak a srácok és én törődöm egyedül azzal, hogy ne legyenek már egyfolytában betegek.

manchesteri töredékek

először érzem azt, hogy most haza AKAROK menni.
elrángattak manchesterbe, 3 napra, 24 órás szolgálatra, és akkor még a netemet se fizetik. azért ez milyen??? mikor eljöttünk a. mondta nekem, h nyugi, lesz net. úgyhogy teljesen megnyugodva jöttem el, hogy, vvel meg lesz a napi adag beszélgetés, új város és plusz pénz. ehhez képest: ideértünk, az isten háta mögé, a srácokkal egy szobába (ez csak azért negatívum, mert villany mellett alszanak, plusz betegek, úgyhogy mind a kettő horkol…), bepakolt anyuka mindent, mondta, h akkor itt a fiúk pizsije meg a holnapi ruhájuk, azt csókolom. hát köszi. igazán köszi. ráadásul: netem sincs. mert, h 15 font lenne és, h az „very expensive” meg, h „its up to you” hát amúgy mellesleg olyan helyen vagyunk, hogy egy reggeli pontosan ennyi. inkább azt nem kérek, de netem az legyen már… persze ilyen opció nincs.


...

eddig (1 teljes nap alatt) 2 óra szabadidőm volt, éjjel aludtam 4órát (nem tudok világosban aludni, a sácok meg csak abban tudnak, plusz ollie beteg és 5ször ébredt sírva, mert annyira köhögött, hogy nem kapott levegőt)… ma egész nap kávén és kólán éltem (előbbiből 3 ment le és nem a latteból, utóbbiból kettő) és így is alig tudtam tartani a fejem. de azért elmentünk „úszni” ami kb. 20 perc volt össz-vissz, de azért nekem mennem kellett, meg el kellett mennem velük a burzsuj barátaik posh házába (akik mellesleg nagyon aranyosak, és „pécsi munkás”…ezt majd elmagyarázom, és sokal inkább egyszerűek a sokkal poshabb házban, mint a munkaadóim…pl. van szárító az udvarban). úgysem egnednek nekem semmit a gyerekek, amikor ott vannak a szüleik, úgyhogy igazából nem is értem ezt az egészet, hogy minek kísérjem őket mindenhová… na mindegy. fürödtem egy nagyot (akkor a kád, hogy kényelmesen el tudok nyújtózni), most iszom egy teát és várom, hogy a kis szörnyetegek visszaérjenek és elkezdjenek hisztizni.
reggel a. megkérdezte, hogy „vettem-e” internetet. mondtam neki, hogy nem, mert nekem ez nagyon drága. semmit nem mondott rá, csak bólogatott. nem elég, hogy ki szúrja a szemem ezért a rabszolgamunkáért 30 fonttal (az egész hétvégéért!!!nem naponta…), még azt a szaros 15 fontot sem képes nekem odaadni a netre… elegem van, alig várom a holnap estét, hogy végre a saját ágyamban alhassak és végre „kipihenjem” magam…


...


és ha nem hajlandóak kifizetni a netet, akkor én meg rendelek magamnak egy 13 fontos SZENDVICSET(!!! cca. 4000ftért, egy szendvicset!!!), hogy ne ússzák meg azért olyan olcsón ezt a kirándulást…(tudom, hogy nekik ez semmi, mármint nem terheli meg őket, de nekem jó érzés, hogy „csakazértis”…) azért a szendvics legalább finom volt(csirkemell, bacon, paradicsom, saláta, barna kenyérben, hozzá pedig csipsz és saláta, kecsap mustár és majonéz), de ha az én pénzemből ment volna, biztos nem eszem semmit:P

beteg3

közben a hányások száma 4re emelkedett. és azért ne vigyem orvoshoz. meg hányjon csak a gyerek ahova akar, majd én feltakarítom. végülis nem volna sokkal-sokkal egy lavórba hánytatni. na, mindegy én rohangálok vele a mosogatóhoz, hogy azért mégse a szófára.

beteg2

végülis nem a nagyobb adta meg magát, hanem a kisebb. reggel még ahhoz is rosszul volt, hogy hisztizzen az apja vagy anyja után. még csak 9 óra, de már háromszor hányt, az egyik (persze az első, a legnagyobb) rajtam landolt. mert persze, ha mondja a gyerek, hogy szarul van, meg fáj a hasa, akkor gabonapelyhet kell neki adni, tejjel, mert az biztos jót tesz neki. mondanom sem kell mekkora élmény volt a ragadós hányást törölgetni a lábamról. de tőlem nem fogadja el a limonádét, pedig az talán még jót is tenne neki. és a kedvencem az egész történetben hogy a. előkészített, egy üvegcse paracetamolt, hogy azt adjak a gyereknek a hányós vírusra... aha, persze.

beteg

megtörtént a nagy kemping akció a m. családban. a fiú szekció lelépett egy éjszakára sátorban aludni, önszántukból. felpakoltak egy tábornak elég játékot és kacatot, a srácoknak meg egy-egy pulóvert meg egy vékony takarót. mert persze itt nincs olyan kéznél, hogy hálózsák(miért lenne)...
nos már javában zajlott a nagy esemény, amikor eljött az éjszaka és a puha, meleg ágyhoz szokott népség elkezdett fázni. erre mit csinál a kedves édesapa(két fáradt fázó gyerekkel az éjjel közepén)? berakja a srácokat a kocsiba és elindulnak hotelt keresni... okos ötlet, nemde? csupán annyi volt a probléma, hogy az összes hotel tele volt, a srácok meg úgy megfáztak, hogy csodálom, hogy egyáltalán levegőt kapnak...

osztálykülönbség

némileg elakadt a főnökasszony szava, amikor azt találtam neki mondani, hogy igen, én már vágtam le magamnak a hajam, amikor nem volt pénzem fodrászhoz menni, és hogy nem para. azért szerdán kötelező jelleggel megvizslat egy olyan fodrász, akit valószínűleg soha nem tudnék megfizetni.(vagy csak több heti fizetésem árán). hát ilyenek vannak itt kéremszépen, és ez még csak a kezdet.

hajatlanság

valahogy sosem volt szerencsém a fodrászokkal. úgy alakult, hogy egyetlen egy olyan lány volt, akiben feltétel nélkül megbíztam. szépen vágott, kedves volt, és úgy
vágta, ahogy ÉN KÉRTEM.
kijöttem londonba és lelkesen el is mentem fodrászhoz, merthogy ugye mégiscsak ez egy olyan mertopolisz, amiben azt hinné az ember, hogy képzettebb, jobb kezű fodrászok dolgoznak, mint mondjuk egy amolyan világvégi kisfalu fodrásza. HÁT NEM.
történt ugyanis hogy a "fodrász" gyakorlatilal megkopasztott. olyan lettem mint egy leukémiás. (az élet iróniája, hogy pont az oxford circusnál álltam és vártam k.ra, amikor is láttam egy valószínűleg rákos nőt, akinek most kezdhetett visszanőni a haja...) egy szóval jellemzve katasztrófa. szép, nyújtott kleopátra frizurám volt, olyasmit akartam most is, mert AZ JÓL ÁLLT. ehhez képest kaptam egy össze-vissza tépett, itt hosszú-ott rövid, összefoghatatlan, párszál hajat. alapból alig van hajam, az is vékony szálú. hát igen, gratulálok bazdmeg, az én hajamat meg kell tépni. úgy van. nehogy véletlenül is dúsnak hathasson(ha már nem az).
mielőtt kitört volna a sírás belőlem sikerült eljönnöm. k mondta, h a srác mondja nem kell fizetnem. hát őszintén szólva, ha nem ajánlja fel, akkor sem fizettem volna.
hiába kértem, kértük, nem hagyta abba a kaszabolást.
úgyhogy köszi, bazdmeg. fratulálk, igen nagy szaktekintély vagy, ha még a vendéget sem veszed figyelembe. inkább kevesebbet kéne izmozni azon, hogy mennyire menő vagy, és többet kéne törődni azzal, amit csinálsz és akkor talán nevezheted magadnak fodrásznak.
a mai nap tanulsága: ne menj hajatvágatni egy félrészeg expornóshoz. még londonba se.

ps. arról a geciről amit végén a fejemre kent wax címszóval, arról nem is érdemes írni.

(kriszta, lécci gyere ki ide és csinálj valamiiit:((((...)

mélyen

azt hiszem most kezd leesni, hogy EGYEDÜL vagyok. pedig ma egész jó napom volt összességében. reggel kezdetnek egy órát áztam a kádban és rákentem a hajamra kb. 15 különböző dolgot, amivel megajándékoztam magam. aztán megnéztem a kötelező gilmore girlst, aztán elmentem sétálgatni, ténferegni, és csodák-csodája vettem headsetet, úgyhogy most kb. egész nap vvel trécselek. aztán, hogy a szabadnap mégse legyen annyira szabad enyémek lettek a srácok olyan 17.15-től ki-tudja-meddig, mert, hogy a. még mindig nincs itthon... csodás dolog au-pairnek lenni, feltéve, ha szereti az ember, ha rá kell bólintania mindenre, amt a főnöke kitalál. ebben pedig itt nincs hiány. jövő hét végén pl. manchesterbe megyünk, 3 napra, amit próbálok úgy felfogni, hogy még nem voltam manchesterben és de jó nekem. de már előre látom, hogy nem fogok semmit látni belőle, csak a srácokkal leszek folyamatosan. arról ne is beszéljünk, hogy 12 napig fogok dolgozni kb. 6-7 babysittel előre láthatóan. szóval most örül a fejem a 3 nap day-offnak, de meg lesz ennek a böjtje elég rendesen. nem baj, majd csak lesz valami. túlélem, remélhetőleg.
amúgy most már igencsak csinálnék valami értelmeset. mondjuk keresnem kéne valami gymet, hogy a dugicsokik ne látszódjanak már ennyire. vagy nem tudom. meg kéne tanuljak kötni vagy hasonló.

sucks

na, szóval az úgy van, hogy ő a főnök én meg a beosztott. de úúúgy úúútálom elvinni a balhét más helyett. még ha tkp. kicsit ez is beletartozik a munkakörömbe. történt ugyanis, hogy elfelejtett szólni, hogy ma be kell engednem a takarítónőt, mert neki nincs kulcsa és persze akkor jön, amikor a. nincs itthon. nos közben reggelre elfogyott a tej, és megkért, hogy menjek el venni. el is mentem, vettem is aztán beültünk egy kávé süti kombóra a starbucksba. csörög a telefon, "hol vagytok?" "hát o.val a starbucksban. "és miért nem otthon?" (hát mert elküldtét tejet venni, bazzeg, a gyerek meg kekszet akart én meg egy kis nyugalmat) "őőőő mert o. ba akart jönni..." - "csak mert a takarítónő fél órája vár a ház előtt." MI? WTF??? hát semmit nem mondott erről. ennyire nem vagyok feledékeny, vagy szétszórt, biztos vagyok benne, hogy ha mondja, akkor nem felejtem el...de persze én leszek a hülye meg ejnye bejnye, jobban kell figyelni, stb. hát bekaphatja, ezt már előrebocsátom.

busy days

igazából még csak 4 napja nem írtam, még is azt érzem, hogy képtelen vagyok leírni mindent, ami történt.
nos, az oviról röviden. egyszerűen hihetetlen. anyám otthon óvónő volt évekig, úgyhogy van összehasonlítási alapom. 10 gyerek jár egy csoportba és 3 tanár van velük állandóan, az udvaron 5.itt nincs olyan, hogy elhanyagolt gyerek, itt nincs olyan, hogy valaki nem érzi jól magát.nekem személy szerint az ovi egy horror volt, borzasztó reggelikkel és kirekesztéssel tarkítva, úgyhogy el is határoztam, hogy ha mást nem tudok magammal kezdeni, akkor nyitok egyszer egy ilyen ovit.
aztán a hétvége. na az igazán szép volt. dinner party volt a m familynél, úgyhogy igazából itthon volt mindenki, de a skacok ígyis egész nap rám voltak utalva. amivel igazából nincs is bajom, csak éppen annyi, hogy szerintem egyszerűen nem normális ez az egész. nem egészséges. a gyerek egye az anyja főztjét, meg mutassa meg anyának a rajzait meg focizzon apuval ne az au pair legyen már a szülőjük, basszus. na, mindegy, egyszer majd csak túl teszem magam ezen, de annyira jól alakíthatóak a srácok, ahogy nagyon nem örülök, hogy ez a példa van előttük. persze én csak egy évet leszek itt velük, úgyhogy igazából nem kéne ilyenekkel foglalkozzak. csak jártatom az agyam. szóval a szombat iszonyat kemény nap volt, annyira ki voltam merülve, hogy kb. mindent másodszorra értettem meg, mindet elfelejtettem és még felállni sem volt erőm néha.
aztán végre eljött az első szabadnapom. azt terveztem, hogy majd jól délig alszom, aztán henyélek egész nap max egy kis városnézés, ilyesmi, pénzköltés, mert ugye elvileg már itt az ideje az első fizetésemnek is. nos az előbbiekből egyedül a városnézés valósult meg, de nem bánom. reggel 9kor kidobott az ágy, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a kisfiú visítástól nem tudtam tovább aludni. aztán átmentem khoz, megnéztem a lovely kis stúdióját, ami annyira apró, amennyire kedves. (igen, kedves v már láttam magam előtt ahogy egy szép napon ott nyomorgunk egy hasonlóban ketten:) szóval elndultunk, totál céltalanul a városba, ami fúúú, basszus, még mindig kurvára tetszik:)igazából csak olyan szokásos, csajos ténfergünk a városban fílingem volt, mint amit otthon szoktunk nyomni, de ez itt kéremszépen nem a körömpiszok pécs, hanem a lejárod-a-lábad london. szerintem kb 1/10-ét sem láttam a városnak, mégis az a érzésem támadt, hogy szeretem. hogy jó itt lenni. este hullafáradt voltam, vnek meg megy szét a gépe, így a közöset kell használni, ami miatt meg nem tudnak a többiek aludni, úgyhogy viszonylag hamar ágyba kerültem.
a mai nap, meg annyira lájti, hogy el sem tudom hinni. reggel dolgoztam 2 órát, aztán délután fogok még 2őt és este 3at. úgyhogy valószínű lesz időm erre-arra, pl a elvisz ma a a bankba és ismét teszek egy próbát hogy nyissak egy számlát, illetve el tudok menni a tescoba bevásárolni csokiból.

harmadik

ma én viszem o-t oviba. én gondoltam már rá, csak mondani nem mondtam. szal a mai napom úgy néz ki, hogy: 8.30kor kezdtem, oval elmentünk a parkba, 11re hazajöttünk, csináltam neki ebédet, van egy óra szünetem(ami valójában csak 50 perc, de nem szőrözünk rajta), aztán a elvisz minket az oviba, jön a menetrendszerinti hisztigörcs, aztán mire elmúlna, jön értünk a. aztán nem tudom, h hogyan tovább, de én csak 7 órát akarok dolgozni. azért, mert új vagyok, ne használjanak ki teljesen.
amúgy ma o mondta, hogy a park előtt menjünk be a starbucksba(=cafe latte shop, az ő nyelvén), én meg mondtam neki, hogy nincs rá pénzem, úgyhogy majd jövő héten:D

másfél nap

hát úgy látszik ez lesz a bevált dolog. a napközbeni szünetben blog, este meg a szociális élet.
eddig minden annyira jól megy, hogy el sem tudom hinni. tényleg...olyan, mintha mindig is ezt csináltam volna. olyan természetességgel látom el a feladataimat, hogy magam is meglepődök rajta. és az ittlét sem okoz semmilyen lelki nyomort. vagyis persze, nagyon hiányoznak a barátaim, a családom meg persze Ő, de mégis, annyi szeretet kapok már most a két törpétől, hogy az valami fantasztikus. Meg igazából még mindig azon vagyok eldőlve, hogy mi otthon miért nem tudunk ilyenek lenni? nem az életszínvonalról beszélek, mert az egyértelműen nagyon sokáig megközelíthetetlen a magyar átlag számára. hanem arról, hogy figyelnek egymásra az emberek, nyugodtan megszólítok valakit az utcán, hogy segítsen, mert tudom, hogy segíteni fog, ha tud, hogy a munkások ladynek neveznek és megállítják a forgalmat azért, hogy el tudjam tolni a babakocsit az építkezés mellett, hogy a bankban olyan segítőkészséget tapasztaltam, hogy azt a magyar bankokról hírből sem hallani. ezekről beszélek. mert mindenki azt mondja, hogy hűvös angolok, meg grumpy népség, aztán valahogy mégsem. mégis képesek előreengedni, segíteni, mosolyogni. mert itt mindenki mosolyog. és nem csak azért mert az esetek többségében gyerekkel vagyok. hanem mert itt ez a megszokott. hogy megállnak az átkelőnél az autók, hogy kinyitják neked az ajtót, hogy ha a gyerek üvölt meg kérdezik mi a baj és tudnak-e segíteni.
hát ebből kéne Mo.nak átvenni egy kicsit és máris jobban érezné magát mindenki...

az első hivatalos munkanopom felénél

eddig minden szép meg jó, o egy tündérbogyó, teljesen jól kijönni vele, hogy ha nincs ott az anyja, mert bizony, ha ott van, akkor KO. neki is és nekem is. nem fogad szót és olyan hisztigörcsöket produkál, hogy filmbe illő. viszont anyja nélkül minden rendben, játszunk, nevetünk, tv-zünk, (alszunk... na jó csak egy 10 perces alvás volt a tv előtt:P)ilyesmik. ja és tegnap is meg ma is mondta o, h "i like sophie" az anyjának:D szóval jól érzem magam a körülményekhez képest.

első nap

szóval az egész hajnali 2-kor kezdődött pécsett. csörgött az óra és tudtam, hogy ma ébredtem utoljára mellette. sírás. elindultunk fél 3körül. sírás. aztán eltévedtünk…(„én megmondtam, hogy szeged felé kell menni”khmkhm.:) de még így is bővem odaértem, még volt egy szűk óránk ferihegyen. sírtam, sírtam és sírtam. aztán felszálltunk és végre KÉNYELMES volt a repülő. köszi a malévnek az élményért, ezúton is. aludtam is egyet, természetesen két sírás között. aztán arra ébredtem, hogy a néni bököd, hogy itt a kaja. hát bár ne tette volna. én azt hittem eddig, hogy csak a hülye amerikai filmekben emlegetik a legendásan szar repülős kaját. hát nem. tényleg SZAR volt. hideg, szívós faforgács-szerű buciban sonka(az egyetlen, amivel nem volt bajom), és ami megadta a kegyelemdöfést: KOVIUBI. bazzz. hogy lehet kovászos uborkát rakni a szendvicsbe? már azzal a gondolattal is nehezen barátkozom, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, nem ám, hogy széles körben kedvelt. na, mindegy, megszabadultam tőle, de benne maradta a leve!!!bleee, azt hittem, hogy rosszul leszek. de tekintettel arra, hogy ISZONYATOSAN éhes voltam letoltam a koviubileves sonkás faforgácsomat. aztán nyomattam egy kis almalevet és kávét. aztán mikor kezdtünk leszállni és kezdett leesni, hogy két és fél óra alatt átrepültem egész európán és 1600km választ el a szeretteimtől, akkor a változatosság kedvéért sírtam egy kicsit. kerestem egy pénzváltót és pofátlanul sokért váltottam némi fontot. aztán össze-vissza keveregtem gatwicken meg azt hittem, hogy a csomagom is eltűnt, mert kb. utolsónak jött ki, de végülis csak összehoztam mindent, elértem egy vonatot(igaz, hogy nem az expressre, csak egy simára és még helyem sem volt, és még a kukát is levertem a falról a csomagommal), beértem a Victoria Stationre. itt beragadtam az ajtóba, mert ugye arra nem gondolnak, hogy egy 23kilós csomaggal az ember nem mozog valami fürgén, csak addig látnak, hogy nehogy ketten menjenek át egy nyitódás alatt…na, mindegy, valahogy kirángattam, de a jegyemet nem kaptam vissza…(szóval nem tudom, hogy A szándékozik-e kifizetni, de a jegyemmel nem tudom bizonyítani, hogy mennyi is volt…)na, mindegy. a következő megpróbáltatás megtalálni, honnan is indul a 16-os és hol tudok buszjegyet venni. K azt mondta, hogy tudok a buszon is venni jegyet, be is próbálkoztam a sofőrnél, de elhajtott. így egyel későbbivel mentem, közben vettem automatából egy jegyet és megtudtam, hogy jó buszra akarok felszállni. aztán jött a busz én meg simán idetaláltam.
elvileg ma nem dolgozom. a hangsúly az ELVILEGen volt, ha valaki nem érzékelte volna. merthogy azért menjek el a jért a suliba aval, meg tartott a egy laza másfél órás eligazítást, de én ma még nem dolgozom. hát ez van. tehát heti 39 óra,plusz 2 babysiting, meg, ha szükség van rám. nem panasz, mert megfizet,de így végig gondolva kurvasok lesz.
az előbb beszéltem Vvel, és kiírt valamit a telefon, jajj, basszus, most azon aggódom, hogy lebeszéltem a havi keretet, pedig A a lelkemre kötötte, hogy mindig egyen pénz a telefonomon. na, mindegy még ha meg sem adja az útiköltséget, akkor is van egy dugi 10esem, azt rányomom és mindenki boldog(vagy nem).
ja, azt persze, mondanom se kell, hogy nem működik a szobában a net, úgyhogy most mehetek a hát valamelyik sarkába netezni. fáradt vagyok, kétségbeesett, elkeseredett és még csak nem is tudok beszélni kényelmesen az otthoniakkal. hiányzik minden és mindenki. imádom ezt a várost, jól érzem magam, végülis, csakhogy a szeretteimet jobban szeretem a városoknál.

holnap

most semmi sem vidám. csak ülök, a félig bepakolt(eddig18kg-os) bőröndömmel, v mellettem alszik én meg csak sírok. tele vagyok kérdőjelekkel, hogy mi lesz velem, hogy fogok boldogulni, meg úgy egyáltalán, hogy élem túl azt, hogy egyedül vagyok...
ez az amitől a legjobban félek. mikor 2 éve felköltöztem pestre azon rinyáltam folyamatosan, hogy el kell hagyjam a barátaimat. és akkor az csak pest volt. laza 200 km, 2 óránként induló vonattal, jó pár ismerőssel a városban.
de most??? 1600 km, drága repülőjegyek, sok hónappal előre foglalás, és 2 azaz kettő darab ismerős.
világ életemben utáltam egyedül lenni. gyűlöltem. féltem. kerültem, ha csak tudtam. most pedig önként vállalom, hogy egy évet szinte teljes magányban töltsek. biztos hatalmas élmény lesz, de jelenleg csak az a gondolat fájdítja a fejemet, hogy itthagyom Őt, aki álomittasan nézelődik mellettem immár több, mint 2 éve, itthagyom Anyukámat, akivel amúgy sem volt az utóbbi időben elég lehetőségem törődni, a barátaimat, akik nélkül egyszerűen nem működöm, itthagyom az állataimat, akik azzal a feltétlen szerettel ajándékoztak meg nap, mint nap, amit csak egy állat adhat egy embernek.
...
holnap reggel 7.20-kor megy a gépem.visszafelé pedig december 18(19?)-á/én fog jönni.

holnapután

van egy olyan hülye szokásom, hogy akkor tudom realizálni, hogy igen, közeledik valami, ha azt tudom mondani, hogy az a valami "holnapután" lesz.
szóval igen, holnapután indulok londonba.
most pedig hásságyra indulok, bulizni egy sokidőre-utolsót...

elkeseredés

eljött a hezitálás ideje.
menjek? hát persze.
jó lesz? igen.
nehéz lesz? nagyon.
félek, iszonyatosan félek. ráadásul nem a legjobb hírekkel hagyom el Mo.ot, kiderült, hogy a bölcseségfogaim, ha kinőnek nagy valószínűség szerint összenyomják a többi fogamat. azt mondta a fogorvos, hogy ki kéne mind a négyet húzni... hurrá.
utána néztem, hogy mégis mennyi lehet kint egy ilyen beavatkozás (mert ugye ez már nem fogorvosi, hanem szájsebészeti téma), és totál lesokkolódtam. az oké, hogy külföld meg fizetős, sőt nem is egy olcsó ország, de azért nagyjából 250 fontot elkérni mégis csak pofátlanság. szóval arra jutottam, hogy ha valóban gáz lesz, akkor inkább felpattanok egy repcsire és állambácsi számláján ingyen kiszedetem a fogaimat.
arról már nem is beszélek, hogy ez az egész bölcsességfog-mizéria már most mennyire nagyon fáj. 3 napja egyfolytában fájdalomcsillapítón élek, és imádkozom, hogy álljon meg a növekedésben, mert akkor talán nem fúródik bele teljesen a szám belsejébe...
úgyhogy pánikolok teles mellbedobással, és igyekszem a maradék időt nem -csak- bőgéssel tölteni.

holnap búcsúbuli, nem csak én utazom el a barátitársaságból, á és d is lelép, előbbi avignonba megy egy fél évre, utóbbi az "ndk"-ba megy februárig, okosodni.
én viszont jövö augusztusig lépek le, és nem tudom elképzelni egyelőre, hogy is fogom átvészelni...igen, beszartam, de majd kimosom magam belőle.