beszélgetés

anyuka megkérdezte, hogy boldog vagyok-e náluk? hát most erre mit lehet mondani? de komolyan? azt várta, hogy persze, de jól érzem magam, hogy hetek óta nem tudok rendesen senkivel (értsd 2 ember) rendesen találkozni, mert mindenki látástól-vakulásig dolgozik, én általában 4-5 estét babysitelek egy héten, mégis mit vár? hogy ujjongva rohangálok körbe majd a házban és csacsorászok vele napi 24 órában? Meg megint felhozta a nyelviskola témát, és megint mondtam, hogy én szívesen, és megint ennyiben maradtunk. nekem kéne magamnak keressek? meg talán majd az egészet nekem kéne fizetnem? vagy mit gondol? nem lehet minden és legfőképpen mindenki olyan, mint amilyennek ő elgondolja. fogadjon el olyannak, amilyen vagyok, az lesz a legjobb. vagy küldjön haza a picsába. de ne ossza az észt állandóan.
ajjajjajj, asszem elhamarkodtam én ezt a "jövök kifelé a kultúsokkból" kijelentést...